A reneszánszban születtem, ennél fogva két kézzel merítek minden stílusból, gátlástalanul vegytem őket, és nem kétlem, hogy valami jó jön ki abból, amit csinálok.

Cosimo címere egyébként egy pajzs, öt kiadós golyóval, amelyeknek jelentésére több magyarázat született, de ezek az ellenségek tulajdonképpen azt akarták mondani: Cosimo fölakasztotta a golyóit a barátok pervátájában. Eh! Szerencsések lennének az ellenségei, ha ilyen pervátájuk lenne, vagy ilyen golyóik!

Büszkék voltak a könyvtárukra, hogy is ne lettek volna? A barát még menet közben is szakított időt arra, hogy megfordítson - holott összerókázhattam volna a patyolat padlójukat -, hadd lássam a nyitott ajtóból a könyvekkel zsúfolt, hosszú termet, a munkálkodó szerzeteseket.

Mások a kételyről és a sötétségről írnak.
Mások az értelmetlenségről és a csendről írnak.
Én a rejtelmes, égi aranyról írok, amely fényesen ragyog mindörökké.

"Mert Isten sohasem teremtett volna embert, még kevésbé angyalt, leendő gonosz állapotának tudatában, ha nem tudta volna ugyanakkor, miként használja az ilyen teremtményeket jó célra."