Az előző pár(száz) rész tartalmából:

 Lestat don Juan-Pablo Fernandez, aki elvesztette családja nagy hozamú cégét, a Sangriento Empresa-t, súlyos balesetet szenvedett és kómába esett, ám egy szerencsés véletlennek köszönhetően újra magához tért, sajnos amnéziásan. Eközben Jessica Isaura Esmeralda Bettina Lucchini, a híres újságíró, Daniel Roberto Lucchini húga kiderítette, hogy Lydia Pandora Maria Veronica Sanchez férje, Marius Carlos Sanchez legjobb barátjával, Armando Paulo Rodrigezzel csalja őt, és ezért Lydia Pandora Maria Veronica Sanchez és Louis Fernando Soarez közös bosszút szerveznek, hogy visszaszerezzék a céget.

SANGRIENTO EMPRESA del FERNANDEZ

20875. rész

 Louis Fernando Soarez Lydia Pandora Maria Veronica Sancheznél szövögette terveit. Pandora most, hogy megtudta, kivel is csalja pontosan férje, kidolgozta a tökéletes bosszút, ami magába foglalta Louis szándékait is.

- De nem túl kegyetlen ez? - morfondírozott el Louis, ám Pandora leintette.

- Hidd el nekem, nem az. Vannak ennél sokkal kegyetlenebb dolgok is. Egyébként meg, a szerelemben és az üzletben minden megengedett, vagy nem?

- Nem is tudom, mintha ez a mondás nem pont így lenne... - szólt Louis, de megcsörrent a mobilja. Pirulva elnézést kért Pandorától, majd felvette.

- Igen? Hogy micsoda? Mikor? Azonnal megyek. - azzal lerakta a mobilt, és elnézések közepette kiviharzott Pandorától.

 Marius Carlos Sanchez barátja, Armando Paulo Rodrigez lakásán volt, és Daniel Roberto Lucchinival együtt kávézva várták Armandot, hogy hazaérkezzen. Armando végül be is toppant.

- El se tudjátok képzelni, mit hallottam! - újságolta.

- Na mit? Mesélj. - dőlt hátra Daniel a fotelében.

- Lestat don Juan-Pablo Fernandez balesetet szenvedett.

- A szegény... - sajnálkozott Daniel mosolyogva.

- És kómában volt.

- Egyre jobb. - jegyezte meg Marius.

- Most meg amnéziás lett.

- Oh, az irónia... - szürcsölte a kávéját Daniel.

- Egyik jobb, mint a másik. - szólt Marius.

- Legalább most már nem zaklat minket. - vont vállat Armando, és ő is leült.

- Ez ötleteket ad... - pattant fel Daniel.

- Te és az ötleteid. - néz rá kételkedőn Marius.

- Igen! Látogassuk meg a szegény Lestatot... biztos nagyon magányos lehet, hisz nem ismer senkit, még magát se... - vigyorog Daniel, Armand és Marius pedig kételkedve az újságíró szellemi képességeiben, végül beleegyeznek.

 Louis Fernando Soarez, mint kiderült, a kórházba sietett, mivel megtudta, hogy mi történt Lestattal. Útbaigazítást kért az egyik nővértől, majd belépett a szobába.

- Lestat... - szólította meg a neki háttal ülőt.

- Hm? - fordult felé a kissé bárgyúan mosolygó Lestat. - Te ki vagy?

- Louis vagyok, a barátod.

- Igen? - Louis bólintott. - Ismernem kéne téged? - Louis megint bólintott. - Akkor szia! - Louis meglepődött. - Ülj le. - invitálta Lestat barátságosan. Louis még mindig meglepődve állt, aztán bánatosan helyet foglalt.

*Reklám.*

Ha en Navidad közeledtével magányosnak érzi magát és az el medicamento no sirivó de nada, akkor térjen be una tienda de discos de gramófonoba, és hallgassa meg disco compactunkat a novo Navidadi feldolgozásokkal. Megéri ha megveszi! Úgyhogy, vegye meg!

*Reklám vége.*

- Erre. - mutatta az irányt Armando Paulo Rodrigez, mire Marius Carlos Sanchez és Daniel Roberto Lucchini egy csomó virággal és bonbonnal felpakolva követték őt a következő folyosóra. Armando megállt Lestat don Juan-Pablo Fernandez szobája előtt, aminek az ajtajára ki volt írva: Lestat don Juan-Pablo Fernandez. - Ez lesz az. - kopognak, majd belépnek. Bent Lestat bambán bámulta az ágya melletti széken szunyókáló Louis Fernando Soarezt, akit szemmel láthatóan kimerített a látogatás.

- Szia Lestat! - köszön neki Armando vidáman, és a meglepődött Lestatot nagyban megöleli.

- Ö... helló? - mondja zavartan Lestat, míg érdeklődve és kissé félve néz végig a társaságon.

- Jobban vagy már? Sajnos, nem emlékszel ránk, de a barátaid vagyunk. - ül le az ágyára Daniel, és Lestat orra alá dug egy édes teddy mackót, amit Lestat elvesz, és nézegetni kezdi. - Én Da-ni-el vagyok. - szótagolja neki, mint egy gyereknek. Eköben Marius kerít valahonnan egy vázát, és beleteszi a hozott virágokat.

- Daniel... hm... és... nektek mi a nevetek? - néz a másik kettő felé.

- Ő itt Armando Paulo Rodrigez, a... - mutat Armandora Daniel, de Lestat félbeszakítja.

- Ar... Armando... Paulo... Rodrigez? - néz rá pár percig, mondogatva a nevét, majd akkorát kiált, hogy a kórház másik szárnyában is hallani lehet.

- ARGHHHHHHHHHHHHHHHHHHH!

- TE! - erre Louis is felébred, és rémült, értetlen pillantásokkal néz körül. - TE NYOMORULT! TE ÁTKOZOTT SEMMIREKELLŐ MIHASZNA BITANG! TE...

- Ti meg mit kerestek itt? - néz az új vendégekre Louis.

- Hát... tudod, csak jöttünk látogatóba. - vág ártatlan képet Daniel.

- HOGY MERÉSZELTEK EGYÁLTALÁN A SZEMEM ELÉ KERÜLNI!!! MIUTÁN... MIUTÁN ELVETTÉTEK, AMI AZ ENYÉM?! - ordítja Lestat talpra szökkenve, és fenyegetőzve megindul feléjük.

- Hé, várjunk csak! Emlékszik... Emlékszik! EMLÉKSZIK!!! - veszi észre Louis, és könnyekre fakadva Lestat nyakába ugrik, és olyan erősen megöleli, hogy Lestatból kimegy a szusz.

- Urgh... - nyögi Lestat, mikor Louis elengedi, de azért a karjába csimpaszkodik. - Louis... ó! - Lestatba is beleüt a felismerés. - Ó, Louis! LOUIS! - most ő öleli meg Louist, aki meglepetten pislog, és szóhoz sem jut. - Louis, ugye meg tudod bocsátani, hogy olyan bunkó voltam.

- Jaj Lestat, nem vagy te bunkó...

- Hogy én milyen barom voltam, hogy lehettem olyan tuskó állat, hogy a fejedhez vágtam ilyen kegyetlen dolgokat... ugye meg tudsz nekem bocsátani... kérlek...

- Ó, Lestat... persze, hogy megbocsátok! - azzal egymás nyakába borulnak, és kölcsönösen kiszorítják a másikból a szuszt. Mikor újra elengedik egymást, Lestat még megjegyzi.

- Azért ajánlom is, hogy megbocsáss... - Marius, Armando és Daniel e drámai jelenet közben megpróbálnak kislisszolni az ajtón, ám ekkor betoppan Lydia Pandora Maria Veronica Sanchez.

- Huh, Louis, de jó, hogy utolérte... TE! - látja meg Mariust, aki azt se tudja, mit csináljon. - TE!!! TE SZEMÉT ÁLLAT!

- Hát... nagy az isten állatkertje... - súgja Armando Danielnek, aki kuncog, ám Pandora meghallja. - ÉS TE? TE KIS MINIATÜRIZÁLT KERTITÖRPE! HOGY VAGYTOK KÉPESEK ILYEN ALJAS DOLOGRA!

- Honnan tudod? - néz rá bambán Daniel, mire Armando belekönyököl a gyomrába.

- A te kedves húgod, Jessica révén...

- A kis szaj...

- Eddig is tudtam, csak azt nem, hogy kivel, de most lehullt a lepel.

- Öhm... figyelj, nem beszélhetnénk ezt meg valahol máshol? - nézett rá kérlelően Marius, Armando meg nagyban helyeselt.

- NEM! - kiáltotta Pandora, majd becsukta az ajtót, háromszor ráfordította a kulcsot, aztán zsebre tette és leült. - Addig innen ki nem megy senki, amíg nem tisztázunk mindent!

- Jó. - ül le Lestat az ágyára, mellé Louis is. Daniel elővette a zsebéből a lapos üveget, és lelkiekben felkészült egy pazar vita végighallgatására.

- Mit akarsz? - kérdezte Marius.

- Először is elválok tőled. - szögezte le Pandora. - A lehető leghamarabb, természetesen.

- Természetesen... - visszhangozta Marius, némi csalódottsággal. Armando ellenben megörült a hírnek.

- És kérem Armando részesedési százalékát a cégből. - folytatta.

- És mégis milyen okból kifolyólag? - nézett rá dühösen-gúnyosan Armando.

- Abból, hogy ha nem kapom meg, akkora botrányt csinálok belőle, hogy a gatyátok is rámegy... - felelte Pandora gunyorosan.

- Hm... - Marius a dolgokat mérlegelte. - Rendben, legyen.

- Öhöm... és ha már itt vagyunk, én is kérnék némi részesedést. - szólt az ágyról Lestat. - Mondjuk a Marius százalékának kétharmadát.

- Még mit nem... - ellenkezett Armando és Marius is.

- Hát... most, hogy már én is tudok a dologról, pár elejtette morzsa a sajtónak, és...

- Argh... - morgott Marius. - Rend...ben... ugye más nem akar része...

- Hát... ha már itt tartunk... - szólal meg Daniel is.

- Kapsz öt százalékot, és kuss. - morrant rá Armando, mire Daniel felmutatta, hogy OK.

- Kimehetnénk végre... - kérte Marius Pandorát, aki kinyitotta az ajtót, és még a távozó hármas után kiáltott.

- Majd holnap elrendezzük a piszkos anyagiakat!

- Hát igen... végül is ha nem is az egész céget, de egy részét visszaszereztük. - vigasztalta Louis Lestatot. - Ha úgy vesszük, az több, mint a semmi.

- De kevesebb, mint az egész... és van még rosszabb is.

- Mi?

- Hogy most mindannyian társak leszünk.

- Annyi baj legyen... amíg tudjuk mivel zsarolni őket... - nézett rájuk Pandora, aztán ő is ki akart menni, de előtte még Louis kezébe nyomta Bécit. - Viseld gondját, neked jobban kell egy hű társ, mint nekem. - és kiment.

- Ezzel mire célzott? - nézett utána Lestat sértetten. - Hogy én nem vagyok elég jó neked?

- Nem én mondtam. És különben is, mit csináljak egy patkánnyal...

- Add a legközelebbi macskának. Mindegy... - Lestat átöltözött, és sunyiban elhagyták a kórházat.

- Remélem meghívnak az esküvőre. - gondolkozott el Louis, míg Lestattal az oldalán sétált hazafelé.

- Ki? Hova?

- Hát Marius és Armando...

- Na ne röhögtess... - Lestat akkorát nevetett, hogy három háztömbnyire is hallani lehetett. - És te lennél a nyoszolyólány, mi? De melyikük lenne a menyasszony?

- Vagy Marius, vagy Armand...

- Hű... erre hogy jöttél rá?

- Könnyű volt, mivel csak két választás lehet.- magyarázta szelíden Louis, mire Lestat fejrázás közepette rámosolygott, majd belekarolt, és elsétáltak a lenyugvó nap fényében fürdő park vége felé.

Aztán Lestat az első adandó kukánál észrevétlenül kihúzta Louis zsebéből Bécit, és beledobta.

FIN