Az előző pár(száz) rész tartalmából röviden:

 Lestat don Juan-Pablo Fernandez búsan komorog elvesztett cége miatt, amelyiknek új tulajdonosa Marius Carlos Sanchez lett, Lestat nagy riválisa. Lestat don Juan-Pablo Fernandez összeveszett legjobb barátjával és munkatársával, Louis Fernando Soarezel, akitől Armando Paulo Rodrigez aljas csellel megszerezte a Sangriento Empresat. Marius Carlos Sanchez új titkárnője, Jessica Isaura Esmeralda Bettina Lucchini, Armand barátjának, Daniel Roberto Lucchininek a húga, Marius feleségének, Lydia Pandora Maria Veronica Sancheznek a megbízásából kémkedik Lydia Pandora Maria Veronica Sanchez férje, Marius után. Louis Fernando Soarez pedig vissza akarja szerezni a céget, hogy Lestat don Juan-Pablo Fernandez visszafogadja őt kegyeibe.

SANGRIENTO EMPRESA del FERNANDEZ

10641. rész

 Lestat don Juan-Pablo Fernandez autója egy meredek szakadék alján állapodott meg. Lestat nagy nehezen kikecmergett a kocsiból, és elvánszorgott a legközelebbi fáig, majd hátát a törzsnek vetve nekidőlt. Ekkor a kocsija nagy zaj kíséretében felrobbant.

- Ó... au... ó... - nyögött és sóhajtozott egyszerre, mikor meg akart mozdulni. Megpróbált felkelni, de nem bírt, iszonyúan fájt az oldala és a feje, újra visszahanyatlott a törzshöz.

- Louis... Louis... - suttogta erőtlenül. - Hol vagy... bár itt lennél... - látása lassan elhomályosodott. - Nem akartalak megbántani, bár visszajönnél és megbocsátanál... Louis... - lehelte elhaló hangon, és végül elájult.

 Lydia Pandora Maria Veronica Sanchez fényűző otthonában vígan próbálgatta hatalmas tükre előtt a szebbnél-szebb és a márkásabb ruhákat és a hozzájuk illő kiegészítőket, mikor szobájának ajtaján halk koppanás hallatszott.

- Pillanat! - kiáltotta, és gyorsan meztelen testére kapott egy puha, hosszú selyemköpenyt, amit a derekánál megkötött. - Szabad. - ült le szembe az ajtóval. Az ajtón Louis Fernando Soarez lépett be, kicsit még mindig zihálva a gyors tempójú közlekedéstől. - Helló, Louis! - üdvözölte Pandora, míg Louis biccentett neki. - Miért vagy itt? Valami baj van?

- Hát igen... igen, így is mondhatod. - törölte meg zsebkendőjével Louis verejtékes homlokát. Pandora eközben vizslató szemmel figyelte minden mozzanatát, majd hellyel kínálta Louist, aki elfogadva a felajánlást, leült a Pandorával szemközti fotelbe.

- És? Miben segíthetnék neked? - kérdezte Pandora szemernyi kíváncsisággal a hangjában.

- A cégről lenne szó... - kezdte Louis, de abbahagyta, mikor meglátta Pandora arckifejezését.

- Már megint a cég?! - kelt ki magából Pandora. - Mindig csak az a cég, éjjel-nappal másra sem gondoltok, csak arra... férfiak, hmpf... - szusszantott egyet, majd lecsillapodott. - És most éppen mi van a céggel? - kérdezte unottan.

- Konkrétan nem tudom, mióta Armand... nos, tudod. - vont vállat Louis, Pandora bólintott.

- Akkor miért vagy itt? - nézett rá a nő.

- A segítségedet kérném...

- A cég dolgában?

- Igen, abban.

- Miért pont az enyémet? - állt fel Pandora, és az ablakhoz lépve az utcát bámulta. - Ott van bárki más, miért pont én?

- Mert más nem segíthet! - áll fel Louis kétségbeesetten a helyéről, érezve, hogy Pandorának nem igazán füllik a foga a dologhoz. - Csak rád számíthatok! Te vagy az egyetlen reményem... Pandora...

- Elcsépelt szavak... - fordul félig felé Pandora. - Nem hatnak meg. - azzal visszafordult az ablakhoz, míg Louis szerencsétlenül álldogált mögötte.

 Jessica Isaura Esmeralda Bettina Lucchini megfőzte a kávét az irodában, csészéket rakosgatott egy tálcára, és elindult főnöke ajtaja felé. Egy pillanatig megállt az ajtó előtt, de nem hallott semmi zajt, úgyhogy nagy mozdulattal benyitott.

- Itt a káv... é... - de abban a pillanatban, ahogy átlépett a küszöbön, lefagyott, szemét a bent lévőkre meresztette. Bent ugyanis Marius Carlos Sanchez és barátja, Armando Paulo Rodrigez félreérthetetlen pózban hevertek meztelenül a heverőn, ruhájuk szétdobálva az irodában, az asztal maga a káosz, a földön szétszórt papírok voltak. Mindenki mozdulatlanná dermedt, majd Jessica elpirult, motyogva elnézést kért és kihátrált. Bent Marius és Armando aggódó pillantásokat váltottak egymással, majd felkeltek a kanapéról.

 Kint Jessica először lecsillapodott, a tálcát óvatosan lerakta az egyik asztalra, és épp készült volna a mobilján telefonálni, mikor észrevette, hogy főnöke ajtaja nyitódik, így gyorsan elrakta a mobilt, leült a helyére és úgy tett, mintha semmi sem történt volna, pár papírt olvasgatott. Az ajtón Marius lépett ki, most már felöltözve, de még mindig kissé zavarban nagy léptekkel odament Jessicához és megállva mellette megköszörülte a torkát.

- Nos, csak szertném tudtára adni, hogy amit az előbb látott, jobb lenne, ha elfelejtené. A saját érdekében is, persze, tehát ha megkérhetném, ne beszéljen erről a számunkra kínos témáról senkinek. - mondta Marius egy szusszra, Jessica pedig bólintott, és Marius megnyugodva visszament az irodájába.

- Na persze... majd hülye leszek, mi?! Még hogy a saját érdekemben... hah! Ugyan már, mintha itteni előmenetelem érdekelne... ugyan már! - dünnyögött magában, míg a mobilját keresgélte. - Hogy lehet valaki ennyire... uh! Ennyire... ah! Na megvagy végre! - mondta, és kezébe véve a mobilját, őrülten tárcsázni kezdett.

 Gabrielle Rosalinda Lucecita Fernandez a kórház egyik folyosóján sétált fel-alá türelmetlenül, mikor az egyik orvos odalépett hozzá, suttogott valamit neki, majd az egyik szobára mutatva elment. Gabrielle idegesen bement. Bent Lestat don Juan-Pablo Fernandez feküdt az ágyon, feje bekötve, karja-lába felkötve és begipszelve.

- Oh, Lestat! - lépett fia ágya mellé Gabrielle. - A francnak vagy ilyen pancser, fiam... ennyire béna te sem lehetsz... de úgy látszik mégis. Elveszteni családunk nagy hozamú cégét, aztán az emberiség ilyen szemetévé válni... ehhez tényleg tehetség kellett. De minek is vagyok itt... most meg kómában vagy... hát nem vicces? Na jó, majd úgyis szólnak, ha meghalsz... öhm, vagyis ha felkelsz... - vonta meg a vállát, majd kiment.

 Louis Fernando Soarez még mindig ugyanúgy állt, és némán várt. Nem akart elmenni, ez volt az egyetlen esélye, hogy visszaszerezze a céget, ezt most nem szúrhatja el. De Lydia Pandora Maria Veronica Sanchez még mindig szótlanul állt az ablaknál, nézve a forgalmas utcát. Louis ekkor valami kis motozást hallott, és a zaj irányába fordulva meglepődött arcot vágott.

- Pandora... - hebegte, mire a nő megfordult és kérdő tekintettel nézett rá. - Az... az mi? - mutatta Louis.

- Jah, hogy az. Az csak IV. Béci. - legyintett Pandora, és odament a nyakörves-pórázos pici patkányhoz, aki a sarokban rágta Pandora egyik márkás cipőjét. Ám Pandorát nem érdekelte a cipő, valószínűleg volt még pár ugyanolyan darabja, ő csak felvette kis kedvencét, és simogatva az állatot, visszament az ablakhoz. Louis meglepődött, csodálkozó arcot vágott, majd csupán röpke pár perc alatt napirendre tért a dolog felett. Ekkor megszólalt Pandora mobilja, Louis pedig ki akart sietni, hogy még véletlenül se hallgatózzon, de Pandora egy mozdulattal marasztalta.

- Igen? - szólt a mobilba Pandora.

- Én vagyok az, Jessica Isaura Esmer... - hallatszott Jessica hangja, de Pandora félbevágta.

- Igen, igen, tudom mi a teljes neved, inkább azt mondd, mi a helyzet. - dobolt a lábával türelmetlenül Pandora.

- Megvan.

- És? Ki?

- Armando Paulo Rodrigez.

- ...

- Halló? Ott vagy még?

- Igen, csak...

- Én is meglepődtem.

- Hogy derítetted ki?

- Mikor benyitottam, éppen... nos, jobb ha ezt nem tudod.

- El tudom képzelni... uh... hogy teheti ezt velem! A szemét! Felháborító. - Pandora egyre hangosabban beszél, míg végül ordibál. - És egy férfival ráadásul. Hogy van képe... Ah! Ezt még megkeserüli.

- Öhm... befejezted? - kérdezte Jessica, aki átmeneti hallászavart kapott.

- Hmpf... be. - szusszant egyet Pandora.

- Nos, akkor az én munkám itt véget ért.

- Várj csak, héka, ne olyan sietősen!

- Hm?

- Nem segítesz bosszút állni?

- Hát... kösz, de nem. Ezt megtettem neked, mert tartoztam eggyel, de kezd unalmassá válni, úgyhogy inkább nem. Na pá, aranyom! - azzal lerakta. Pandora dühösen dobta el a mobilját.

- Rossz hír? - kérdezte Louis óvatosan.

- De még milyen! - ült le Pandora. - Marius... uh, ezt még megkeserüli! Meg, de meg ám!!! Csak várjon, majd én megmutatom...

- Öhm, nos, ha már nincs rám szükség... - Louis menni készült. Hiába, hogy Pandora segíthet csak, de a nő féktelen dühét nem akarta megélni, akkor inkább elmegy.

- Várj csak! Várj csak. Ne olyan sietősen... mit is mondtál a cégről? - kérdezte hirtelen megvilágosodott arccal a nő.

- Hogy... vissza akarom szerezni?

- Az az, vissza.... hm, ez ötleteket ad. - morfondírozik el Pandora, majd Louisra néz. - Segítek neked! Ketten visszaszerzzük a céget. - mosolyodik el, és belekarolva Louisba elkezdenek terveket szőni.

 Daniel Roberto Lucchini a liftben állva vár, hogy felérjen a megfelelő emeletre, de a liftet túl lassúnak találja, és hogy addig se unatkozzon, a zsebéből előkap egy lapos üveget, és meghúzza párszor. Mikor végre kinyitódik a lift ajtaja, gyorsan elrakja az üveget, és kilépne, de megtorpan. Húga, Jessica Isaura Esmeralda Bettina Lucchini akar beszállni a liftbe. Pár pillanatig nézik egymást, majd Daniel kilép.

- Hát te húgom, mit keresel itt? - néz rá csodálkozva Daniel.

- Ugyanezt kérdezhetném én is, bátyókám.

- Én kérdeztem előbb!

- Itt dolgozok. - vonta meg a vállát Jessica.

- Mióta? És hogyhogy én nem tudok róla?

- Ma óta... az meg, hogy nem tudsz róla... miért kell neked minden lépésemről tudni?

- Mert a húgom vagy?

- Rossz válasz. És te?

- Armandohoz jöttem.

- Hát, épp elfoglalt.

- Mit csinál?

- Mariussal próbálgatják a heverőt... ha érted. - Daniel meglepődik, majd zavartan rámered. - Honnan...

- Rájuk nyitottam... - vonta meg a vállát Jessica, és mit sem törődve a rá bámuló bátyjával, belép a liftbe és elmegy. Daniel még bámul egy darabig, aztán összeszedve magát, húz még párat a palackon, és végül bekopogtat Marius irodájába.

- Mi van? - jön a dühös válasz. - Gyere be! - Daniel bemegy.

 Lestat don Juan-Pablo Fernandez a kórházi ágyán fekszik, nyugalommal arcán. Ám hirtelen egy darázs repül be az ablakon, és pár kört leír Lestat fölött, majd egyenesen az orrára száll, és megcsípi. Lestat hatalmas ordítással kel fel, és zihálva néz körül. Az ápolók és orvosok mind beözönlenek, és kölcsönös bámulóversenyt rendeznek.

- Csoda történt! - csapták össze tenyerüket egyesek.

- Véletlen egybeesés. - tanakodtak a szkeptikusok, ám abban mind egyetértettek, hogy a paciens felébredt.

- És hogy érzi magát? - lépett a bámuló Lestathoz az egyik orvos.

- Ki maga? - néz rá értetlenül Lestat.

- Dr. Phlox vagok, az orvosa. Nem ismer meg?

- Ö... nem? - néz rá Lestat kérdőn.

- O-ó.... tudja mi a neve?

- Ö... nem? - pislog Lestat.

- Az baj... - motyogta az orvos, és a többi orvossal összebújva tanakodni kezdenek.

- Amnézia lehet...

- De vajon milyen fajta...

- Ki kell deríteni... - mind visszafordulnak Lestat felé, aki csak pislog rájuk értetlenül.